Hetek teltek el a Fekete Holló felszámolása óta. Vyth otthon volt, a szobájában ült, amikor valami megváltozott. Nem hallotta, nem látta, csak érezte. Valami s?tét energia suhant végig a városon, ami a Templom felé haladt.

  Felállt, és már mozgásban is volt. Nem habozott.

  A város utcái csendesek voltak. Ahogy k?zeledett a Templomhoz, egyre er?sebben érezte az idegen jelenlétet.

  Aryn már ott állt a Templom lépcs?inél. Mozdulatlanul figyelte az utat. Nem fordult Vyth felé, amikor megérkezett.

  "Te is érzed." mondta.

  "Igen." felelte Vyth halkan.

  Együtt néztek az utca felé. Akaratlanul is feszültté vált minden.

  Egy alak bukkant fel a távolban.

  Amarah volt az, de mégsem. A mozgása ismer?s volt, a testtartása, a járása. De a külseje... szürke b?r, v?r?s szemek, és valami baljós aura lengte k?rül. A korábbi ragyogásnak nyoma sem volt.

  Amikor k?zelebb ért, megállt. Tekintete végigsiklott rajtuk.

  Vyth el?rébb lépett.

  "Amarah...?"

  "Ez a név már nem illik rám." felelte az alak. "Kierg vagyok."

  A csend r?vid ideig fojtogatóvá vált.

  "Mi t?rtént veled?" kérdezte végül Aryn.

  "Er?sebbé kellett válnom." Kierg hangja nyugodt volt, de hideg. "Nem tudtam újra végignézni azt, ami akkor t?rtént... amikor Vorgath pusztítást végzett Glelrun-ban. Tehetetlen voltam. De soha t?bbé nem leszek az."

  "Mit tettél?" kérdezte Vyth halkan.

  "Találtam valakit, aki segített. Segített er?sebbé válnom."

  "Vámpírrá váltál." mondta Aryn.

  "Ez csak a forma. A cél nem változott." Kierg szeme villant, de nem haraggal, hanem elszántsággal. "Er?re volt szükségem, miel?tt ismét elj?n az, amit mind tudunk, hogy el fog j?nni."

  ?

  Kierg egy pillanatra elhallgatott. Tekintete a Templom falára siklott, majd vissza Vyth-re és Aryn-ra.

  "Az Abydore-ban talált k?nyvben volt egy említés a tárgyról, amit kerestem. A Halhatatlanság Nyakláncáról. A leírás alapján elindultam megkeresni, és végül rá is találtam egy barlangban"

  Aryn szeme megvillant. Arcán komor felismerés jelent meg.

  "A Halhatatlanság Nyaklánca... Ez egy Szentségtelen Tárgy." mondta lassan. "S?tét energiából született. Nem védelemre vagy gyógyításra szolgál, hanem valami egészen másra."

  "Tisztában vagyok vele." bólintott Kierg. "De nem volt más választásom. Szükségem volt az er?re. Gyorsan. Nem akartam újra olyan tehetetlen lenni, mint akkor... amikor Vorgath lemészárolta az ?rz?inket, és én semmit sem tudtam tenni."

  "és ki segített aktiválni a nyakláncot?" kérdezte Aryn.

  Kierg tétovázott, majd megvonta a vállát.

  "Egy démon. Már ott volt, mikor megérkeztem. El?sz?r azt hittem csapda, de nem támadott. Egyezséget ajánlott."

  Aryn szeme ?sszesz?kült.

  "Ki volt az?"

  Kierg sóhajtott, majd végül kib?kte.

  "Argath."

  A név súlyos csendet vont maga után. Aryn szinte mozdulatlanná dermedt, Vyth pedig feszült figyelemmel nézett rá.

  "Argath..." ismételte halkan Vyth.

  "? csak azt akarja, hogy legy?zzem Vorgath-ot. Ha sikerül, eggyel kevesebb riválisa lesz. Ez volt az ára. Ez egy cél, amit mindketten el akarunk érni."

  "és te bíztál benne?" kérdezte Aryn.

  "Nem számít, hogy bíztam-e. Tudtam, mit vállalok. Az Arany páncélt már nem viselhetem. A benne lév? Szent er? szétmarcangolná a testem. De amit cserébe kaptam, az... t?bb, mint amit valaha reméltem."

  "Mégis mit?" kérdezte Vyth csendesen.

  "Er?sebb lettem. Gyorsabb. Az érzékeim kiélesedtek, a testem ellenállóbb. és... újfajta mágiát is használok. Nem Szent mágia, de hatékony. Most már tényleg meg tudom védeni azokat, akik fontosak nekem."

  Aryn némán hallgatott egy ideig, majd halkan megszólalt.

  "Ez az út... s?tétebb, mint bármelyik, amin eddig jártál."

  Kierg bólintott.

  "Lehet. De most el?sz?r érzem úgy, hogy nem leszek tehetetlen."

  ?

  Aryn némán figyelte Kierget, tekintete elkomorodott.

  "és most?" kérdezte végül. "Mi a terved ezek után?"

  Kierg a f?ld felé nézett egy pillanatra, majd lassan visszaemelte tekintetét.

  "Folytatni akarom, amit elkezdtem. Még ha más úton is. Továbbra is Glelrun-t szolgálom... és Ylena-t. Ez sosem változott." A hangja halk volt, de határozott. "és... ha engeditek, szeretném tovább tanítani Vyth-et is."

  Vyth némán állt, nem tudta, mit mondhatna. A látvány, a t?rténtek, Kierg új külseje és ereje... mindent felforgattak benne. De egy dolog mégis megmaradt. Amarah, most már Kierg, újra itt volt. és ez volt az, ami számított.

  Aryn arca mozdulatlan maradt. Látszott rajta, hogy nem ?rül a d?ntésnek, sem annak, ami Amarah-val t?rtént. A nyaklánc, a démoni alku, az új hatalom. Mindez túl sok volt ahhoz, hogy k?nnyedén elfogadja. De egy hosszú másodperc után bólintott.

  "Nem tetszik, amit választottál. De ha valóban még mindig Glelrun-t akarod védeni... akkor bízom benne, hogy jól d?ntesz."

  Vyth ekkor lépett k?zelebb hozzá. Zavartan, de ?szintén mondta.

  "?rül?k, hogy visszaj?ttél."

  Kierg halványan elmosolyodott. Talán csak egy pillanatra, de látszott benne valami abból, aki egykor Amarah volt.

  ?

  Néhány nappal kés?bb Kierg hívatta Vyth-et. A Templom m?g?tti sziklás mez?re vezette, ahol régen is gyakoroltak.

  "Van, amit meg szeretnék mutatni." mondta Kierg, mik?zben megállt egy kis emelked?n. "Olyasmit, amit eddig én sem ismertem."

  Vyth nem szólt, csak bólintott. Egy pillanattal kés?bb megérkezett Llyris is. Vyth hívta el, hátha ? is tanulhat valamit.

  Kierg egy darabig csak nézte ?ket. A szél belekapott k?penyébe.

  "Ez nem Szent mágia." szólalt meg végül. "Argath tanított rá. Nem mondom, hogy biztonságos, de hasznos lehet, ha jól bánik vele az ember."

  A tenyerét lassan el?renyújtotta, majd lehunyta a szemét. A leveg? megváltozott.

  A f?ld alatt valami megremegett.

  Egy s?tét aura gy?lt ?ssze Kierg keze k?rül, mint egy lassan ?rvényl? k?d. A talajból fekete árnyak nyúltak el?, vékony, kígyószer? formákban, majd ?sszeolvadtak egyetlen alakzattá. Egy s?tét kéz emelkedett ki a f?ldb?l.

  Kierg szótlanul figyelte, majd tenyerét leengedte. A kéz azonnal visszahúzódott a f?ldbe.

  "Ez egy k?t?mágia." magyarázta. "Akit ezzel elkapok, nem tud mozdulni. Legalábbis, ha nincs elég ereje kiszabadulni."

  Vyth és Llyris némán álltak. Llyris k?zelebb lépett, majd végignézett azon a helyen, ahol a kéz elt?nt.

  "Ez... még nem láttam ilyen mágiát." mondta csendesen.

  "Léteznek hasonló mágiák." felelte Kierg. "De ez más forrásból táplálkozik. Az Alvilág energiájából. Ezért is er?s. De..." elhallgatott, majd Vyth-re és Llyrisre nézett. "Most ti próbáljátok meg."

  Vyth és Llyris egymásra néztek, majd engedelmesen el?renyújtották kezüket, utánozva a korábbi mozdulatot. Próbálták irányítani az energiát, de nem t?rtént semmi. Csak a csend.

  Kierg nézte ?ket egy darabig, majd lassan bólintott.

  "Nem megy. Igazából számítottam is rá." mondta elgondolkodva. "Mivel ti nem álltok kapcsolatban az Alvilággal..." nem fejezte be.

  Vyth ellépett a k?r k?zepér?l, arcán csalódottság suhant át.

  "De legalább megpróbáltátok." folytatta Kierg.

  Kierg egy pillanatra elfordult, majd visszanézett rájuk.

  "Az, amit én tudok, már nem Szent mágia, de még hasznos lehet a j?v?ben."

  If you discover this tale on Amazon, be aware that it has been stolen. Please report the violation.

  ?

  A k?vetkez? napokban a Templom m?g?tti sziklás mez? újra elcsendesedett. Kierg nem hívta t?bbé ?ket tanulni, de amit mutatott, nem múlt el nyomtalanul.

  Egy délután, Vyth a piacon sétált végig, amikor két asszony suttogása üt?tte meg a fülét.

  "...látták, ahogy árnyak j?ttek fel a f?ldb?l. Ez nem természetes dolog..."

  "...és az az Amarah... most már Kierg-nek hívja magát. Hát miféle név ez..."

  Vyth megtorpant. A hangok halkan, de tisztán jutottak el hozzá. Nem nézett hátra, csak ment tovább.

  Kés?bb, amikor Llyris csatlakozott hozzá a kiképz?udvaron, hosszú csend után megszólalt.

  "Te is hallottad már, ugye?" kérdezte halkan.

  Vyth bólintott, de nem szólt.

  "A város tele van pletykákkal. Valaki látta a mágiát, amit használt. és... én sem tudok nem gondolni rá." Llyris tekintete elkomorult. "Amikor ott álltunk vele, valami... furcsa volt benne. Nem tudom megfogalmazni, csak... mintha nem ugyanaz az ember lenne, aki régen volt."

  Vyth sokáig hallgatott. Aztán lesüt?tte a szemét.

  "én is észrevettem. Néha úgy néz az emberekre, mintha... nem tartozna már k?zéjük. és amikor varázsolt..." elhallgatott. "Mintha túlságosan is élvezné az új erejét."

  "Nem akarok r?gt?n a legrosszabbra gondolni." mondta Llyris halkan. "Túl sokat tett értünk. De ha tényleg rossz irányba halad..."

  Vyth felsóhajtott.

  "? még mindig Amarah. és az én barátom." mondta végül. "Csak... most mégis kicsit más."

  Llyris nem válaszolt. Egy ideig csak nézte Vyth-et, majd csendesen mellélépett, és vállára tette a kezét.

  ?

  A Templom k?rnyéke csendes volt. Kierg a szentély lépcs?jén ült, tekintetét a város felé szegezve. Az utóbbi napokban egyre t?bb szempár tapadt rá. Nem kíváncsian, hanem óvatosan, s?t, félve. Az emberek elfordították a tekintetüket, ha elhaladt mellettük. A gyerekek pedig már nem futottak oda hozzá, mint régen. Volt, hogy az anyák sietve elkapták ?ket, ha csak megpillantották Kierg-et.

  Vyth távolabbról figyelte egy darabig, majd odasétált hozzá. Kierg oldalra nézett, és biccentett.

  "Mostanában elég nagy a csend k?rül?tted." jegyezte meg Vyth, mik?zben leült mellé.

  Pár másodpercnyi hallgatás után Vyth újra megszólalt.

  "Zavar, hogy félnek t?led?"

  Kierg halkan felnevetett.

  "A félelem legalább tiszteletet szül." mondta, mintha csak tréfálkozna. Aztán lassan elkomorodott, és lesüt?tte a szemét. "De tudod jól, hogy nem err?l van szó."

  Vyth nem szólt k?zbe. Csak hallgatta.

  "Ez az ár." folytatta Kierg halkan. "Ha ez kell ahhoz, hogy megvédjem ?ket... elviselem."

  Vyth rápillantott. A férfi fáradtnak t?nt, de nem fizikailag, valami mélyebb kimerültség ült meg rajta.

  "Nem sokat alszol mostanában." jegyezte meg végül.

  Kierg bólintott. "Nem igazán érzem szükségét."

  "és enni se nagyon láttalak."

  "Talán már nincs is rá szükségem." vont vállat Kierg. "Valami megváltozik bennem. Nem tudom pontosan mi, de érzem."

  Vyth egy darabig csak nézte ?t. Aztán óvatosan kérdezett.

  "és amikor elt?nsz éjszakára... merre jársz?"

  Kierg felnézett az égre. A nap már lemen?ben volt.

  "Figyelek. Glelrun határait. A régi ?svényeket. Néha... csak sétálok." egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette "Olyankor érzem a leginkább, hogy még mindig én vagyok."

  Vyth bólintott, de nem nyugtatta meg, amit hallott. A barátja még ott volt Kierg-ben... de mintha egyre távolodna.

  ?

  Az éjszaka csendje telepedett Glelrunra. Vyth álmatlanul forgolódott, majd felkelt, fel?lt?z?tt, és kilépett a szobája ajtaján. Nem tudta pontosan, mi hajtja, csak azt, hogy ismét nem érezte Kierg jelenlétét a k?rnyéken.

  A Templom k?rnyékét?l kezdte, majd elindult dél felé, ahol a város véget ért. A mez?k s?tétek és néptelenek voltak. A fák alatti ?svényen haladva lassan elérte a kopár, sziklás domboldalt, ahová korábban ritkán merészkedett.

  Már épp visszafordult volna, amikor furcsa érzés kerítette hatalmába.

  Lassan, óvatosan haladt tovább. Amikor elérte a domb peremét, a s?tétben mozdulatlan alakot pillantott meg.

  Kierg állt ott. Egyedül. Egy lapos k? mellett, teljesen mozdulatlanul. A hold fénye megvillant a ruháján, de az arca árnyékban maradt.

  Vyth k?zelebb lépett volna, de megtorpant. Valami hevert a f?ld?n Kierg k?rül. T?bb kisebb alak. A szeme egyre inkább hozzászokott a félhomályhoz, és lassan kirajzolódtak a részletek.

  Tetemek. állatok tetemei. Rókák, ?zek, és talán még t?bb féle is. Mind ugyanúgy, hangtalanul hevertek a f?ld?n.

  Vyth nem mozdult. Próbálta felfogni, amit lát.

  Ekkor Kierg halkan megszólalt, háttal állva neki.

  "Miért jársz erre ilyenkor?"

  Vyth csak kilépett a fák k?zül.

  "Kerestelek." mondta halkan.

  Kierg nem mozdult. Csak bámult maga elé.

  "Mit csinálsz itt?" kérdezte Vyth, a tekintetét a f?ld?n hever? állatokra szegezve.

  "Próbálok nem ártani senkinek." felelte Kierg. "A vámpírság... nem csak er?t ad. Hoz valamit, ami egyre hangosabbá válik éjjelente. éhséget. Késztetést."

  "állatokra vadászol?" kérdezte Vyth.

  Kierg bólintott.

  "Nem tudod irányítani?" kérdezte Vyth halkan.

  "De tudom irányítani." felelte Kierg. "De nem megszüntetni. és ha nem akarom, hogy emberek lássák kárát, ez marad."

  Vyth lehajtotta a fejét.

  "Megértem." mondta végül.

  "Ez vagyok most. Ezzel kell együtt élnem. és ha ez kell ahhoz, hogy másokat megóvjak... akkor elfogadom."

  "és te? Meddig bírod még így?"

  Kierg elnézett a távolba, ahol a fák s?tét t?mbjei egybeolvadtak az éjszakával.

  "Amíg maradt bel?lem valami." felelte halkan. "és ha már nem marad... akkor majd elmegyek."

  Vyth sokáig nem szólt. Csak állt a sziklás domboldalon, csendben. A barátja már t?bbé nem egészen az volt, akit ismert.

  ?

  A nap már lebukott a hegyek m?gé, amikor a város utcáin futót?zként terjedt a hír. Egy kisgyerek elt?nt. Hat év k?rüli, játékos fiú, akit utoljára délután láttak a nyugati városrész határában.

  A szülei kétségbeesetten keresték. El?sz?r a k?zeli utcákat járták be, aztán szóltak a szomszédoknak, végül már ismeretlen embereket is megszólítottak.

  "Csak egy pillanatra fordultunk el..." sírta az anya. "Ott játszott a k?vek k?z?tt, aztán egyszer csak nem volt sehol..."

  Az ?rz?k is mozgósítva lettek. Vyth épp a Templomnál volt, amikor az egyik segéd sietve jelentette a hírt. Nem vesztegette az id?t, azonnal csatlakozott a kereséshez.

  Ahogy egyre t?bb embert vontak be, úgy kezdtek felhangosodni a vádaskodó pletykák is.

  "Nem lehet véletlen..." hallatszott a piaci árusok k?z?tt. "Mióta az a Kierg itt van, minden más lett. El?bb az a fekete mágia, most meg ez..."

  "Nem látták azóta, ugye?" kérdezte valaki. "Pont most t?nik el, mikor ? is elt?nt? Nem gondoljátok, hogy ez gyanús?"

  Néhányan bólintottak. Mások nem mondtak semmit, de tekintetük árulkodott.

  Vyth nem akart hinni a füleinek. Szorosan ?sszezárt ajkakkal haladt el a csoport mellett, és a város nyugati határa felé vette az irányt. A dombos, fás vidéken kezdte a keresést, ahol a fiú állítólag utoljára játszott. Fák árnyékában sétált, bokrok k?zé hajolt be, újra és újra a gyermek nevét kiáltva.

  órák teltek el. T?bb tucat ember járta be a k?rnyéket, fáklyákkal, mécsesekkel, halkan egymás nevét szólítva, suttogva, jelezve, ha találtak valamit. Egy rongyot, egy játékot, de mind hamis nyom volt. Semmi, ami biztosan a fiútól származott volna.

  Vyth egyedül ért el egy keskeny barlangbejárathoz. A nyílás alig volt embermagasságú, bokrokkal félig eltakarva. Már épp továbbment volna, amikor halk neszt hallatszott bel?le. Egy alig hallgató szipogás.

  Lassan k?zelebb lépett.

  "Hahó?" kérdezte halkan.

  A válasz el?sz?r csak egy remeg? szipogás volt, majd egy gyenge hang.

  "...anya?"

  Vyth azonnal letérdelt a bejárathoz, és meglátta a kisfiút. Egyedül kuporgott a hideg k?veken, k?nnyes arccal, de sértetlenül.

  "Gyere ide. Minden rendben. Már keresnek téged." mondta megk?nnyebbülve, és kinyújtotta a kezét.

  A gyermek lassan odakúszott, és Vyth karjaiba bújt. Reszketett. Csak játszani akart, mondta, aztán egyre beljebb merészkedett az erd?be. Mikor bes?tétedett, megijedt, és menedéket keresve bemászott a barlangba. Onnan pedig már nem mert kij?nni.

  A város megk?nnyebbült. A hírt ugyan gyorsan elterjesztették, de mire elért a város minden szegletébe, a kételyek már mély gy?keret vertek.

  A f?téren egy asszony még mindig vádaskodóan beszélt.

  "Most azt mondják, csak elbújt. Hát persze. De ki tudja, mit csinált vele az az ?rd?gi férfi..."

  Kierg csendben állt a Templom lépcs?jén. Vyth már messzir?l látta, ahogy az emberek elkerülik. Voltak, akik suttogtak mellette, mások nyíltan hátat fordítottak. Egy anya határozott mozdulattal ragadta meg a gyermeke karját, amikor az Kierg felé nézett.

  és Kierg csak nézte ?ket. Nem szólt. Nem szorította ?k?lbe a kezét, nem csinált semmit.

  De Vyth, amikor mellé lépett, látta az arcán a változást.

  Az emberek részér?l ez már nem félelem volt. Nem bizalmatlanság. Ez már gy?l?let volt.

  Kierg suttogva szólt.

  "Nem kell, hogy bármit is tegyek. Elég, hogy létezem. Már az is b?nnek számít."

  Vyth nem tudott mit mondani. Csak ott maradt mellette. Mert bár nem volt biztos benne, mit tartogat a j?v?, azt tudta, ha most magára hagyja, azzal elindít valamit, amit már nem lehet visszafordítani.

  ?

  A reggel h?v?s, széllel teli volt. Vyth egyedül haladt az elhagyatott dombok felé, ahol egykor az ?rz?k egyik régi kiképz?helye állt. A falak már mohásak voltak, a gyakorlópálya repedezett k?lapjai k?z?tt f? és gyom n?tt. Régen is kevesen jártak ide, mostanra teljesen elfeledett lett.

  Csak Kierg választotta most magának.

  Vyth lassan k?zeledett. Már messzir?l hallotta a s?tét mágia halk zúgását, amely beleremegett a leveg?be. Lüktetés járta át a tájat.

  Amikor megpillantotta Kierg-et, az egyetlen mozdulattal suhintott a leveg?be. árnyékok t?rtek fel a talajból, kígyóként tekeredve a leveg?ben. Egyikük hirtelen csapódott bele az egyik gyakorlóbábuba, a kiszakadt a helyér?l és ?sszeomlott.

  Kierg s?tét ruhája mozdulatlanul lengett a mágia által kavart lég?rvényben. Szemei v?r?sen izzottak egy pillanatra. Nem vette észre, hogy figyelik.

  Vyth k?zelebb lépett, megk?sz?rülte a torkát.

  "Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra látlak edzeni." mondta halkan.

  Kierg nem nézett fel azonnal. Csak akkor szólt, amikor a mágia elcsitult k?rül?tte.

  "Itt legalább senki sem tiltja meg." felelte halkan. "Itt nincsenek tekintetek. Csak én..."

  Vyth k?rbenézett. A romos edz?hely cs?ndes volt. A távolban varjak károgtak.

  Kierg lassan elsétált a gyakorlóterület szélére, ahol egy korhadt, régi pad hevert a f?ben. Nem ült le. Csak megállt m?g?tte, és a horizontot nézte.

  "Amikor éjjelente nem alszom... tanulok. Figyelek. A testem változik, Vyth. Az elmém is. Néha úgy érzem, már nem is én vagyok az, aki egykor voltam."

  "De mégis harcolsz. Az emberekért."

  "Nem mindenki szerint." válaszolta Kierg keser?en. "Sokan csak a s?tétséget látják, ami k?rülvesz. Nem azt, amit ezzel próbálok távol tartani."

  Vyth k?zelebb lépett, próbálta elérni a tekintetét.

  "és te? Te még látod magadban azt, aki voltál?"

  Kierg hosszan hallgatott.

  "Vannak pillanatok." mondta végül. "De egyre ritkábbak. Egyre r?videbbek."

  A szavak m?g?tt nem volt panasz. Inkább elfogadás. Egyfajta csendes belet?r?dés, amit?l Vyth gyomra ?sszeszorult.

  "Miért nem j?ssz vissza? Beszélek Aryn-nal, talán enyhítheti a tiltást..."

  "Nem akarok visszamenni." vágta rá Kierg, most el?sz?r egy kis éllel a hangjában. "Nem, amíg úgy néznek rám, mint valami sz?rnyetegre."

  Vyth megrázta a fejét.

  "De nem mindenki. Llyris, én... még mindig hiszünk benned."

  Kierg ekkor lassan Vyth felé fordult. Szeme s?tét volt, mély és kimerült.

  "és meddig?" kérdezte halkan. "Meddig hisztek majd, ha én magam sem vagyok biztos benne, ki vagyok?"

  Vyth nem tudott felelni.

  Ott álltak ketten a régi k?veken, mint régi sz?vetségesek, barátok, akik ugyanabba az irányba indultak, de már nem biztos, hogy ugyanazon az úton járnak.

  ?

  A Templom folyosóin visszhangzottak a halk lépések. Az elmúlt napok eseményei óta Aryn ajtaja m?g?tt egyre t?bbsz?r hangzottak fel d?r?mb?lések, kérések, vádak. ?rz?k j?ttek és mentek, arcukon aggodalom, szemükben bizalmatlanság. Nem mindenki mondta ki nyíltan, amit gondolt, de már senki sem tekintett úgy Kierg-re, mint korábban Amarah-ra.

  Vyth a terem végében állt, némán figyelve, ahogy egy újabb ?rz? távozik Aryn szobájából. A F?pap arca változatlanul higgadt volt, de a vállain ott ült a feszültség.

  "Ennyi volt mára." mondta, amikor észrevette Vyth-et. "Gyere be."

  Odabent csend uralkodott.

  "Pletykák? Gyanúsítások?" kérdezte Vyth, mik?zben helyet foglalt.

  Aryn bólintott. "Minden nap egyre t?bb. Az ?rz?k már nem csak kérdeznek. Néhányan k?vetelik, hogy intézkedjek."

  "A gyerekr?l szóló ügy... megrémítette ?ket." mondta halkan Vyth.

  "Nem csak az." válaszolta Aryn, tekintetét a kezei k?zé ejtve. "Látják, hogy megváltozott. Látják, hogy miket tesz, hova jár, és hogy még mindig itt van."

  Vyth nem szólt.

  Aryn sóhajtott, majd egy pillanatra a fiú szemébe nézett. "Ha így folytatódik, nem kerülhetjük el a Tanács ?sszehívását."

  A szavak megüt?tték Vyth-et. Tudta, mit jelent ez.

  "Nincs szükség a Tanácsra." mondta halkan. "?... még mindig ugyanaz az ember. Csak más lett. Küzd. és ha egyedül marad, az még jobban eltaszítja."

  Aryn csendben állt egy darabig, mintha a szavakat keresné, de végül nem folytatta. Tekintete egy pillanatra Vyth arcán id?z?tt, aztán halkan megszólalt.

  "Csak azt akartam, hogy tudd, milyen irányba haladnak a dolgok. és hogy ne akkor szembesülj vele, amikor már kés?."

  A szavai nem voltak vádlóak. Inkább fájdalmasan higgadtak, mintha ? maga sem tudná eld?nteni, mi lenne a helyes út.

  Vyth lesüt?tte a tekintetét, de nem szólt.

  Aznap este Vyth magányosan rótta az utcákat. Még hitt Kierg-ben. De már nem tudta, meddig tarthat ki ez a hit.